Warning: Undefined variable $multi in /srv/silihosthu/szucsugyved.hu/httpdocs/wp-content/plugins/eu-cookie-law/class-frontend.php on line 106

Dr. Szűcs T. Péter ügyvéd vagyok (SZTP Ügyvéd) és immár hetedik esztendeje hoztam létre ügyvédi irodámat, mely Budapesten, az Újlipótvárosban (közel a Nyugati térhez) található, a Katona József utca 23/a. alatt.

Ügyvédként is elmondhatom, hogy szinte minden nap újat tanul az ember, különösen ebben a gyorsan változó „e” világban, s aki kimarad –  lemarad. Éppen ezért igyekszem mindig naprekésznek lenni a jog útvesztőiben, hiszen így lehetséges, hogy ügyfeleim, s így remélem hamarosan  Ön is, elégedetten tudjanak nyilatkozni velem kapcsolatban, s kicsit beláthassanak akár a kulisszák mögé is.

Gyakran tapasztalom azt is, hogy ügyfeleim „félig igaz, de inkább nem” kérdésekkel fordulnak hozzám, melyeknek van ugyan alapja, de a jogban kiemelten fontos a pontosság, alaposság, széles látőszög.

Célom, hogy egyszerűen, közérthetően de alaposan írjak időszerű, aktuális kérdésekről, vagy visszatérő problémák megoldásáról.

Több mint száz adásvételi, ajándékozási szerződésben és több száz cégmódosításban működtem közre, így ezen ügyekkel kapcsolatos tapasztalataim is meg szeretném osztani Önökkel.

Meg fogok osztani társasházakkal kapcsolatos gyakorlati kérdéseket is, mind a tulajdonosokat, mind pedig a közös képviselőket, társasházkezelőket segítve ezzel.

Ingatlan, cégmódosítás, társasházak

Ezek leszenek tehát a főbb vezérfonalai a blognak, de a polgári jogterületet érintő aktualitások sem lesznek mellőzve.

Hasznos olvasgatást kívánok Önnek!

Nézd meg a következő blogbejegyzéseket is!